A NIKECELL Kft. termékfejlesztését mindig a fejlődő építőipari kultúra révén a vevők igényeit szemelőtt tartva végezte, nem öncélúan.
A NIKECELL évszámokban:
Több mint három évtizede már, hogy a Balaton partján megvetette lábát az expandált-polisztirol hab (EPS) gyártás. Kezdetben a balatonfűzfői gyártelepen, a Nitrokémián belül egyetlen üzemben állítottuk elő a már akkor is keresett építőipari hősszigetelő anyagot. Nem sokkal később, Magyarországon elsőként, az EPS mellett a dryvit-rendszer is megjelent az üzem termékpalettáján. A folyamatos változások és korszerűsítések közepette, az igazi váltást az 1995-ben bekövetkezett privatizáció jelentette, amikor az immár NIKECELL Kft. tulajdonrészének 51 százalék, a német stratégiai befektetők tulajdonába került. A Schwenk Dammtechnik 2000-ben megvásárolta a NIKECELL Kft. 100 százalékos tulajdonrészét, így a cég egyedüli tulajdonosává vált.
A privatizációval még nagyobb lendületet kaptak a beruházások és a technológiai fejlesztések. Cégünk önálló működésének első évtizedében több mint 1800 millió forintot fordított fejlesztésre. A termelékenység, illetve a NIKECELL Kft. árbevétele – gyakorlatilag változatlan létszám mellett – tíz év alatt körülbelül ötszörösére nőtt és jelentősen bővült ebben az iparban kulcsfontosságú raktárkapacitásunk is.
A társaság ma mintegy 5500 négyzetméternyi zárt raktárterülettel, valamint 6000 négyzetméternyi gyártócsarnokkal rendelkezik. 2004-ben újabb két jelentős esemény következett be a vállalkozás életében. Stratégiai megfontolásokból megvásároltuk a balatonfűzfőivel azonos kapacitású és hasonló technológiai színvonalat képviselő tapolcai EPS üzemet és elindítottuk új, zöldmezős beruházásként megvalósult 670 négyzetméteres por alakú ragasztót gyártó üzemünket. Ezt áthelyezve, 2006-ban megépült a balatonfűzfőivel megegyező technológiájú és kapacitású Hajdúnánási gyár is, mellyel a keleti régió látható el hatékonyan áruval.
A dryvit rendszer sikerét jelzi, hogy felhasználásával az elmúlt évtizedekben több mint 21 millió négyzetméteren alakítottak ki tetszetős épület homlokzati felületeket Magyarországon.
A napjainkban évente több százezer köbméter NIKECELL-terméket és többezer tonna dryvit felületképző vakolatot előállító üzemünk, a kezdetektől fogva zavartalan kapcsolatokat ápol természeti, emberi környezetével egyaránt és ez remélhetőleg még hosszú évtizedekig így is marad.
Vissza a főoldalra